Megfürödni a huszonhatban

Abstergent. Tisztító anyag. A huszonhatodik szülinapom és a nap szava. Rezonál. Nem tudom, hogy patak, kád vagy óceán. Víz, amiben lebegek. Megnyugvást érzek. Holnaptól visszatérek. Őszinte vagyok, levetkőzök. Nincs cél. Ez itt mind céltalan. Célnélkülisége van. Akarom, hogy legyen. Nem így. Nem akarom. Van. Vagyok.
Ők vannak. Vannak. Akkor én is lehetek. Ez a bizonyosságom.

26. születésnapom. Amit ma éreztem? Mély feltöltődés, mint korábban talán soha. Mintha egy transz állapotban, egy álomban ringatóznék. Szinte fel sem fogom, és csak eszméletlen nagy hálát érzek, hogy átélhettem. Köszönöm Neked, Neked, Neked, Nektek és Neked. A kulcsát keresem most, a végéhez közeledve, hogy miért volt ez más, mint az eddigiek. Azok legtöbbször elharapott szavakban, sírásban értek véget.

Most víz vesz körül. Valami tart alulról. Valami tart felülről.

Nem pontosak a mondatok, amiket használok. Az átélés leírhatatlan. Olyan kapaszkodókat találok, hogy elvárások nélkül, befogadás, elfogadás, nyitottság, letörölni az előjeleket, kör. Mint a levegő a nyitott ablakon keveredik a kint és a bent. Nem tudom, melyik kezdte a helycserét, csak hogy most lélegzek. Helytelen lenne úgy fogalmaznom, hogy nem vártam ezt a napot. Elképzeltem az eljövő percet és feláldoztam a jelen percet. Ami változott, hogy eleresztettem. Szabadságot adtam neki és ő cserében megajándékozott ugyanezzel. Elfogadtam és elfogadott lettem. Szeretnék ebben megmaradni. Ha maradásom nincs és csak látogató lehetek, azzal is békét érzek. Már nem akarok semmit akarni, hagyom csak az érzéseknek, gondolatoknak, hogy jöjjenek, menjenek. Visszatérek a légzésemhez. Forgatom az univerzumot, nullákból egyekre, kettőkre, négyekre, vízcseppekre, esőkre, viharokra, csendekre.

Bár tehetnék be mindenről képet, de a srácok nem tudom, hogy örülnének-e. Köszönöm nagyon a mai napot kedves családom, drága barátaim, improsok, és nektek is külön, Gergő és Sebő. Ilyen szép ajándék nem is tudtam, hogy lehet.