Te hiszel a véletlenekben?

Sokat foglalkoztat a gondolat, hogy vajon az életünk véletlenek sorozata, vagy pedig valami elrendeltetési elvet követ. A filozófia egyik legnagyobb kérdése is ez: van-e szabad akarat, vagy csak determinizmus? Nincs konkrét válaszom, csak megérzésem: mindig ott vagy, ahol lenned kell.

Mit gondoltak erről filozófusok?

Søren Kierkegaard, a 19. századi dán filozófus, az egzisztencializmus egyik előfutára, úgy vélte, hogy az ember maga a szintézis. Nagyon leegyszerűsítve, az ember a végtelenség és a véges, az időbeli és az örök, a szabadság és a szükségszerűség szintézise. Szerinte eltávolít az én-léttől, az én-né válástól minket az, ha csak külső, objektív tudást halmozunk fel, vagy ha intellektuális kérdésekre elidegenedett, távolságtartó nézőpontból tekintünk, anélkül hogy mélyen, szubjektíven szembenéznénk önmagunkkal. Azt már én teszem hozzá, hogy ez alapján a legfontosabb az, hogy te hogyan válaszolod meg a kérdést magadnak: sors van vagy véletlenek?

Az életet csak visszafele tudjuk értelmezni, de csak előrefelé élhető le. (Søren Kierkegaard)

• Carl Jung, a 20. századi svájci pszichiáter az aranyközépútban hitt: úgy vélte, hogy az élet bizonyos eseményei előre meghatározottak, mint például a biológiai tulajdonságaink és az a környezet, amelybe beleszületünk, de azt is gondolta, hogy választásunk van abban, hogy kikké akarunk válni. Úgy gondolta, a velünk történő események mélyebb értelmet hordoznak, de nem ok-okozati összefüggések révén, hanem jelentési szinten. Ismét egyszerűsítek: a lényeg az, hogy te találod ki saját jelentésedet. Te teremted meg önmagad.
  
  A lentebbi idézet teljes hosszában így szól: "A pszichológiai szabály azt mondja, hogy amikor egy belső helyzet nincs tudatosítva, akkor kívül, mint sors, történik meg. Vagyis amikor az egyén nem válik tudatossá a belső ellentétével, a világnak szükségszerűen ki kell játszania a konfliktust, és hasítódva kell részekre szakadnia."

Amíg a tudattalanod tudatossá nem teszed, az irányítani fogja az életedet, és te ezt majd sors nevezed. (Carl Jung)

• Albert Camus, francia egzisztencializmus 20. századi egyik meghatározó alakjának abszurd filozófiája szerint az ember próbál értelmet találni egy olyan világban, amely önmagában nem hordoz értelmet. Az élet értelme végső soron az, amit mi magunk adunk neki, miközben elfogadjuk a véletleneket. Ő mondta, hogy "Az élet értelme bármi, amit csinálsz, ami megakadályozza, hogy megöld magad", de egy másik idézetet szeretnék kiemelni tőle.

Az igaz keresése nem ugyanaz, mint annak keresése,
ami kívánatos. (Albert Camus)

Mi az én megfejtésem?

Természetesen, a teljesség igénye nélkül emeltem ki néhány gondolatot az előbbiekben nagy gondolkodóktól. Amikor én a sorsot kutatom, vagy döntéseimet mérlegem, ez az, amiben számomra egyesül a kettő: ott vagyok, ahol lennem kell. Sosem fogom megtudni, hogy így kellett-e lennie, csak abban lehetek biztos, hogy így van. Ez a feloldása az egyenletnek. Ahogy a matematikában is, sokféleképp el lehet jutni ugyanarra a megoldásra, de csak a megoldás az ami konstans. A megoldás a jelen. Nem jobb egyik út, vagy egyik hitrendszer a másiknál, maximum arra tudnak szolgálni, vádoljuk vagy épp felmentsük magunkat.

Kitérnék egy bekezdés erejéig a self-serving bias (vagyis az önérdeket szolgáló torzítás) elvére. Erről az University College London egyetemén tanultam egy Harvardon végzett professzorasszonytól. Eszerint mi emberek hajlamosak vagyunk a sikereinket, és ezáltal azt, amikor jó dolgok történnek velünk, a saját képességeinknek tulajdonítani, kivéve a képletből a külső faktorokat, amik azt lehetővé tették. Ha pedig rossz dolgok zajlanak az életünkben, azt úgy azonosítjuk, mint külső hatások együttes eredménye, a saját felelősségünket távol tartva a szituációtól. Külön érdekesség, hogy amikor másokat vizsgálunk, akkor pedig pont fordítva gondolkodunk: az ő sikereik csak külső tényezőknek köszönhetők, kudarcaik pedig saját esetlenségük eredménye.

Mit jelent az, hogy ott vagy, ahol lenned kell?

Ez az állítás számomra ezeket foglalja össze:

• A bizalmat: Nem tudsz sietni és nem tudsz elkésni. Pont azt teszed most magadért, amit tudsz. Pont ott tartasz, ahol tartanod kell. Nem végpont és nem kezdet egyik nap sem, hanem folyamat, bizalom önmagadban, a jelenedben, a múltadban és a jövődben.
• Az elengedést: Annak elfogadását, hogy nem mindig lehet mindent kontrollálni, és néha hagyni kell, hogy az élet áramlata vezessen. Ahogyan korábban is írtam, ez az előjelek kivételét is jelenti a mindennapi helyzetekből. Átélni, beengedni és hagyni is, hogy maradjon, majd távozzon minden érzés, minden gondolat.
• Felelősséget: Annak felismerését, hogy a döntéseid és a hozzáállásod is számítanak. El kell fogadni a felelősséget, amivel tartozunk magunknak, amit az életünkkel kaptunk. Meg kell válaszolnunk saját kérdéseinket, meg kell találunk saját jelentéseinket - más nem fogja ezt megtenni helyettünk.

A sors és a véletlen szerintem nem egymást kizáró tényezők, hanem azonos körön lévő pontok részei. A kör közepén pedig mi állunk. Az élet talán pont ettől válik izgalmassá és (meg)élhetővé: nem tudjuk, mi az előre megírt, mi a véletlen, és mi az, amit mi magunk írunk hozzá.

Mi indította ezt a gondolatot bennem?

Ma találkoztam egy lánnyal, akinek van egy szuper zenekara. Elkezdtünk arról beszélgetni, hogyan tudnánk együttműködni. Persze, nem akarom semmibe belelovallni magam és most nem is ez a lényeg. A tény, hogy találkoztunk elgondolkodtatott: mennyi mindennek kellett a múltamban történnie, hogy most pont itt lehessek? Ha megpróbálom visszapörgetni az életem idővonalát, az első megálló az a pont, ahol megismertem az 'összekötő' embert. Ő az énektanárom, egy csodálatos nő, akit mélyen tisztelek és nagyon sokat köszönhetek neki, nemcsak zeneileg, de lelkileg is. Neki volt ma a koncertje, amin mindketten ott voltunk. Viszont ahhoz, hogy a tanárom megismerhessem, korábban el kellett mennem egy koncertre a nővéremmel Szentendrére, ahol elég bátor voltam a zenekari tagokat kikéretni a backstage-ből, hogyha tudnak, adjanak kontaktot, aki segíthetne az énektudásomat megcsiszolni. Annak, hogy elmentem erre a koncertre, több előfeltétele is volt, az egyik, hogy a volt barátom megmutassa nekem ezt a zenekart és az is, hogy a nővérem hazaköltözzön Londonból. Persze, az is kellett hozzá, hogy egészséges legyek, meg kicsit depisebb időszakban, szóval, hogy akarjak kimozdulni. Arról sem szabad elfeledkeznem, hogy az is kellett hozzá, elutasítsanak néhány nappal előtte egy dalköltő képzésről, de ebben ne összezuhanjak, hanem elkezdjek azon dolgozni, hogyan lehetnék jobb. De az is előfeltétele volt a mainak, hogy hazaköltözzek Amszterdamból 2023 augusztusában. Ha akarom, a végtelenségig tudok visszagondolni, hogy mennyi mindenen kellett átmennem, hogy ma pont ez történjen. És ez minden egyes nappal azt hiszem így van.

És mennyi elágazás van még? Mennyi véletlen vagy épp sorsszerű történet? A dalköltő képzésről bár elutasítottak, de egy zsűritag nagyon hitt bennem, ő Gergő. A zenéjét egy ideje nem hallgattam, csak tinédzser koromban, de az új számaik olyan kapukat nyitottak ki a lelkemben, amikről nem tudtam, hogy léteznek. Az ő biztatására kezdtem el más képzések után kutatni, és így kerültem a mostani helyre, ahol dalszerzést tanulok. Érdekes az is, hogy mennyi új színészi/színházi közegbe kerültem bele, aminek két érzelem volt a fő motivációja, a harag és a nosztalgia. Ugyanis a másik exem, miután szakítottunk 2023 szeptemberében, elkezdett színészkedni, pedig előtte irtózott a színháztól. Nagyon zokon vettem ezt, mert úgy éreztem, nincs olyan program Budapesten, ahol ne lenne ő ott. Olyan mérges voltam rá, hogy lépten-nyomon kutattam, hova tudnék én is menni színészkedni, mert nagyon hiányoztak azok az évek a gyermek és tini koromból. Egy évig nem találtam semmit, ahol ne lett volna ott. Aztán elköltözött külföldre. Már 2025-van és most négy különböző helyen vagyok jelen, vagyis négy társulatban, több száz új embert ismertem meg...

Arra jutottam, hogy minden, ami történik, minden érzés, pont jókor költözik belénk. Minden gondolat akkor születik meg, amikor ideje van. Hiszem, hogy nem lehet siettetni semmit, és azt, hogy akármit is érzel, ha önazonosan cselekedsz, tényleg kitárul a világ.

Én sem hittem volna el magamról még két éve, hogy lesznek saját dalaim, producerekkel fogok együtt dolgozni, kőszínházi projektekben veszek részt, blogot írok, magazint szerkesztek, a barátságaim és a családommal való kapcsolatom egyre inkább épül, és nem az lesz a konstans megélésem, hogy sok vagyok, vagy épp nem vagyok elég. De valahol ott lapul az igazság, hogy tennünk is kell magunkért és megnyugodni abban a tudatban, hogy helyünkön vagyunk.

Puszi,
Manyi